Blog

A Mercedes lenyomta a BMW-t, a vezérigazgató távozik
2016 óta jobban áll a Mercedes a BMW-nél az értékesített autók terén, ezért a bajor vállalat felügyelő bizottsága a jelenlegi vezérigazgató, Harald Krüger leváltását fontolgatta. A szakember azonban megelőzte a döntéshozatalt, és maga mondott le a posztjáról. Harald...

Az észak-európai országban igencsak rákattantak a Teslára
2019 júniusában is Teslából adtak el a legtöbbet Norvégiában. Azonban ha a pontos számokat nézzük, az eddigieknél is nagyobb az amerikai gyártó piaci részesedése a skandináv országban, amely a világson az egyik leginkább villanyautópárti.Norvégiá...

További négy évig Hankook-gumikon száguld a DTM mezőnye
2023-ig a Hankook marad a német túraautó-bajnokság (DTM) hivatalos gumiszállítója. A dél-koreai gyártó ezzel a sorozat leghosszabb ideig tartó partnere lesz a gumigyártókat tekitve.A DTM-es csapatoknak egészen a 2010-es szezon végéig a Dunlop szolgáltatta a g...

Új gyártási folyamat és tizedével könnyebb gumik a Bridgestone-tól
Az új, Enliten-technológiájával járulna hozzá a Bridgestone a fenntarthatóbb autózáshoz. A szabadalmaztatott előállítási folyamattal jelentősen csökkenthető az abroncsok gyártásához szükséges alapanyag, az új gumik pedig a károsanyagkibocsátás visszaszorításához is hozzájárulnak....

Megérkezett a Toyota és a Suzuki első „szerelemgyermeke”
A Glanza nevet kapta a Toyota új modellje, amely valójában a Suzuki Baleno egy kissé átalakított változata. Az új autót Indiában dobják elsőként piacra, és a két gyártó tavasszal kötött együttműködésének köszönhető. ...

Az idei F1-es autó nevét kapta az első hibrid Ferrari
Az autó teljes neve SF90 Stradale Maranello, amellyel – az F1-es alakulat 2019-es autójához hasonlóan – a Scuderia Ferrari alapításának 90. évfordulójára emlékeznek.A Ferrari SF90 Stradale első tulajdonosai az év végén kapják meg az autójukat, amelyet az olasz sportautóg...

A sok elutasítás után a Renault lehet a Fiat új partnere
Úgy tűnik, hogy végül a Renault-val léphet fúzióba a Fiat Chrysler, legalábbis a két cég összeolvadásának tervezetéről szóló bejelentés szerint a franciák fontolgatják, hogy egy új, közös vállalatban egyesüljön a két autógyártó. Nem a Renault az első autógyártó, ame...

Nem akármilyen könyvekkel ünnepli 100. születésnapját a Bentley
Három árkategória és több mint 600 példány készül a Bentley százéves örökségéről szóló könyvből, de annak, aki azt tervezi, hogy megvásárol egyet a kiadványból, legalább 3000 fontot kell fizetnie. 1919-ben, az észak-londoni Cricklewoodban alapította W. O...

Tető nélküli biztonsági autó elsőként a világon a Formula E-ben
A Formula E monacói versenyhétvégéjén mutatta be a BMW az új biztonsági autóját, amelyen elsőként az autósport történelmében nincs tető. A BMW i8 Roadster Safety Cart, bár kimondottan a versenypályákon való közlekedéshez alakították ki, állítólag nem tér el sok ponton a vázát adó modelltől.2014-ben indították el a ...

Holdjárókhoz fejleszt gumikat a Bridgestone
Hamarosan a Bridgestone kifejezetten erre a célra kifejlesztett abroncsaival szerelhetik fel a Toyota holdjáróit. A japán gumigyártó ezzel az űrkutatás javításához szeretne hozzájárulni. A Bridgestone a Toyotával és a Japán Világűrkutató Ügynökséggel (JAXA) együttmű...

Jövőre jön az átlagsebesség-mérés a horvát autópályákon
Átlagsebesség-mérő traffipaxok telepítését kezdi meg 2020-tól a horvát autópálya-kezelő vállalat (HAC). Az újfajta rendszerekkel a cél állítólag nem a büntetések kiszabása, hanem a közlekedési kultúra javítása, végső soron pedig a károsanyag-kibocsátás csökkentése. ...

A BMW-tulajdonosok adják el a leggyorsabban az új autójukat
Sokan hamar megválnak a prémiumkategóriás gépjárművet vásárlók közül az új autójukról – derült ki egy friss tanulmányból. A tizes listán a BMW áll az első helyen, egy tekintetben azonban a Mercedes-Benz „győzött”. Az amerikai ISeeCars állította össze a listát, mely ...

Érintőképernyős kormányt fejlesztett a Hyundai
Videóban mutatta be teljesen érintőképernyős kormánykerekét a Hyundai, ám a forradalminak számító rendszer egyelőre csupán „ábránd”, mivel közel sem biztos, hogy piacra dobja azt a dél-koreai autógyártó. Az, hogy érintéssel tudunk állítani b...

Így hasít a Cupra 2020-as ETCR-autója jégen – videó
A jégautó-világbajnokság egyik helyszínén tesztelte azt az autóját a Cupra, amellyel a jövőre induló ETCR-sorozatban vesz részt. A teszt célja az autó tökéletes felkészítése volt az első teljesen elektromos túraautó-bajnokság legelső szezonjára. 2018 már...

Ezen rendszerek használata lesz kötelező az új autókban
A sebességkorlátozás és az automata vészfék csak kettő azokból a berendezésekből, amelyeket 2022-től minden új autóba kötelező lesz beszerelni az EU tagállamaiban – szerepel az Európai Bizottság nemrégiben meghozott döntésében.Még 2018 tavaszán h...

Hamarosan Toyotát is lehet vásárolni a Suzuki-kereskedésekben
Ismertette együttműködésének részleteit a Toyota és a Suzuki. A két japán autógyártó a jövőben átveszi egymás néhány modelljét, de a megállapodás más területeket – pl. egy közös típus kifejlesztését – is érint.Még 2017 elején írt alá egy együttműködési szándéknyilatkozat...

2019-ben is a Michelin a legértékesebb gumimárka a világon
Akárcsak 2018-ban, idén is Michelin-márka éri a legtöbbet a gumivállalatok között – állapította meg a Brand Finance nevű független tanácsadócég.Már második éve Michelin a világ legértékesebb gumimárka, a francia cég 2017-ben „vette át a vezetést” ezen a listán a Bridgestone-tól, amikor...

Kivonul Európából a Nissan luxusmárkája
Nem lehet több Infiniti-modellt vásárolni 2020-tól Európa nagy részében. A Nissan prémiumkategóriás autóiból túl keveset adtak el az öreg kontinensen, ezért más területekre összpontosít az anyavállalat.11 év alatt csupán 60 000 autót értékesített az Infiniti Európában, így az anyacég úgy döntött: a jövőben az észak...

Így alakulathatnak a 2019-es F1-es versenyek a gumik szempontjából
Mario Isola, a Pirelli F1-es projektjének vezetője beszélt arról, mi alapján tervezték meg a 2019-es szezonban használandó abroncsokat. Ami biztató, hogy az olasz szakember szerint több előzést láthatunk az új szezonban.A hétvégén kezdetét veszi a 2019-es Forma–1-es idény, a szezonnyitót az ausztráliai Melbourne-ben rendezik. Az autóversenyzés királykategóriájának hivatalos gumiszállítója, a Pirelli új abroncsokkal készült az új idényre. Ennek kapcsán beszélt arról Mar...

2020-tól legfeljebb 180 km/órával mehetnek a volvósok
A Genfi Nemzetközi Motor Show előtt jelentette be a Volvo, hogy 2020-tól már csak olyan autókat gyárt, melyek csúcssebessége nem haladja meg a 180 km/órát. Ennek hátterében a biztonság javításának és a balesetek csökkentésének szándéka áll.Bár a legtöbb autós akár soha é...

Régebbi bejegyzések >>

Kapcsolatfelvétel