Vissza a blog kezdőlapra

Mi az a DOT-szám és mit érdemes nézni rajta?

2019-10-08 | Újgumivilág.hu
Az utóbbi időben szerencsére egyre nagyobb figyelmet szentelnek az autógumit vásárlók a DOT-számnak, amely alapján ellenőrizhetik, hogy mikor gyártották az adott abroncsokat. De mit is jelöl pontosan ez a szám? Az alábbi cikkünkből megtudjatják.

A DOT-szám a gumiabroncsok oldalfalán található, és főként annak az utolsó négy karakterét érdemes megnézni. Ezekből a hátsó kettő a gyártási évet, az előtte lévő két karakter pedig annak az évnek azt a hetét mutatja, amelyben előállították a gumikat.



Sokan csak a közelmúltban gyártott abroncsokat vásárolnak, ám fontos azt is kiemelni, hogy amennyiben megfelelően tárolták az abroncsokat, akár 5 évvel a gyártás után is használatba lehet azokat hozni. Vagyis nem kell megijedni attól, ha nem az adott évben készültek a gumik.

Magyarországon azok a forgalmazók, amelyek a Magyar Gubiabroncs Szövetség (HTA) partnerei, általában nem árusítanak 5 évnél idősebb abroncsot. Bizonyos helyeken természetesen beszerezhetők ilyen termékek is, azoknak azonban az (alacsonyabb) ára is mutatja, hogy a gumikat nem az utóbbi években állították elő.

Mint említettük, ha szakszerűen tárolták az abroncsokat, gond nélkül használhatóak a régebbi darabok is, azonban 10 évnél idősebb gumikat már közel sem ajánlott felszerelni az autókra – akkor sem, ha soha nem használták őket korábban!


Ugrás az oldal tetejére

Kapcsolatfelvétel